Auður Ava Ólafsdóttir: Hegek

Negyvenkilenc éves korára az ember testét, lelkét, környezetét – egész világát – hegek borítják, melyek időnként elhalványulva, máskor lüktetően elődomborodva emlékeztetnek a begyógyult sebekre. De mit tehet, ha gyógyulni nem tudó, mély és fájdalmas, végzetesnek tűnő sebet ejtenek rajta? Ki tud-e lépni életéből – átmenetileg vagy véglegesen –, hogy egy másik dimenzióban nyerjen gyógyulást? Van úgy, hogy a megoldást nem lehet kikényszeríteni: az jön magától, váratlanul, észrevétlenül.
A 2017-ben Izlandi Irodalmi Díjat nyert Hegek egy életerős, ügyes férfi életközépi válságát mutatja be. Minden kapcsolatában kudarcot vall, magányos és egész élete értelmetlennek tűnik a szemében. Vesz egy csak odaútra szóló jegyet egy háború sújtotta övezetbe, azzal a feltett szándékkal, hogy ott majd öngyilkos lesz. Azért választ távoli célpontot, hogy nehogy a lánya találjon rá holttestére. A háborúból kilábalni kezdő országban azonban nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy eltervezte. Sebek vannak nem csak az ő lelkén, hanem a háború túlélőién is, maga a föld is sebzett az aknáktól és a sok felesleges pusztítástól. Azonban ahogy az már lenni szokott, a sebeken hegek képződnek, és lassan beindul a gyógyulás.
A Hegek nyelvezete a skandináv irodalom jellegzetesen tömör stílusjegyeit hordozza. A párbeszédek legfontosabb elemei azok, amelyek nem hangzanak el, az elbeszélő részek pedig csak annyit mondanak, amennyit nagyon muszáj. Mégis, az olvasó pontosan tudja, mi történik, miért történik, miért úgy történik, ahogy. A sodró elbeszélés messze túlmutat egy jómódú, demokratikus és fejlett világból érkező férfi, és az elmaradott, tönkretett és anarchikus állapotokban élő helyi lakosság szembeállításán. A kérdés nem az, hogy kinek a problémája súlyosabb, hanem hogy ki hogyan próbál kikecmeregni belőle. Bár a halál központi témának tűnik, kevés életigenlőbb olvasmányt találhatunk manapság a polcokon.
A Hegek-et 2018-ban méltán jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára, amely a skandináv országok legrangosabb irodalmi elismerése. A szerző, Auður Ava Ólafsdóttir 1958-ban született, Párizsban művészettörténetet tanult. Első regénye 1998-ban jelent meg. Pályájával kapcsolatban egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy bár későn, negyvenéves korában jelent meg első műve – amelyet eredetileg nem is szánt kiadásra –, úgy érzi, új és talán éppen a kései kezdés miatt friss hangot képvisel az izlandi irodalomban. Könyveit a világ sötétsége ellen írja, hangot szeretne adni azoknak, akiknek hangját egyébként nem hallani.

Auður Ava Ólafsdóttir

 

Auður Ava Ólafsdóttir