Elkárhozott muzsikusok

---

Messze kint a higanyfényű világtengerben áll egy magányos sziget. Ennek a parányi szigetnek a mérete úgy aránylik az őt övező, hatalmas tengeréhez, mint homokszem egy bálterem parkettjához. Persze, ha nagyítóüvegen át nézzük, ez a homokszem is egy egész világ. Ide, ebbe a homokszemnyi városkába röpíti olvasóit William Heinesen, a messzi Észak mesélő kedvű krónikása, és el sem engedi őket, amíg ki nem gyönyörködték magukat a zenével átszőtt, kozmikus életörömet sugárzó történetben.

William Heinesen a Polar Könyvek kiadásában

Elkárhozott muzsikusok <

---

William Heinesen

---

Az Észak-Atlanti óceánon, „messze kint a higanyfényű világtengerben áll egy magányos kis ólomszínű sziget“ Feröer, helyesebben Föroyar, a „Juh-sziget“, amelyet William Heinesen tett fel a térképre, akárcsak Macondót Gabriel García Marquez.

Heinesen apai ágon tősgyökeres föroyari hajós ősökkel rendelkezik, édesanyja fél dán, ennek köszönhetően gyerekkorát ahogy maga írja „két kultúra groteszk karamboljában“ töltötte: a középkori babonás képzetek és a 20. század kultúrája között. Írói nyelveként is a dánt használta – amiért egyébként hazájában csak élete vége felé bocsátottak meg neki. Ugyanis a 46 ezer lakosú szigetcsoport önálló nyelvvel és irodalommal rendelkezik. Így azonban Heinesen Dánián keresztül könnyebben jutott el a világba; népszerűségét jelzi, hogy több ízben jelölték Nobel-díjra is.

21 éves korában verseskötettel jelentkezett, ezt három további követte, mielőtt első regénye, a Blæsende gry (Szélfútta hajnal) megjelent 1934-ben. 1938 ban következett egy újabb regény, a politikai mondanivalójú Noatún, majd 1949-ben a Den sorte gryde (A fekete katlan) amivel Heinesen már igazi sikert aratott, több nyelvre lefordították és film is készült belőle.

1950-ben jelent meg a De fortabte spillemænd mely Elkárhozott muzsikusok címmel a Polar Könyvek sorozatban Bernáth István fordításában magyarul is napvilágot látott. Ebben a lenyűgöző regényben Heinesen búcsút mond korábbi művei realizmusának és átadja magát az önfeledt mesélésnek; elröpíti az olvasót a „homokszemnyi városkába“ Thorshavnba és el sem engedi őket, míg ki nem gyönyörködték magukat a zenével átszőtt, kozmikus életörömet sugárzó történetben.

Későbbi munkásságából néhány novelláskötet mellett a Det gode håb (A jó reménység) emelkedik ki, melyben a sziget legkalandosabb korszaka, a 17. század kel életre, kalózbandák és marcona hajósok harcairól.

Az 1952-es Moder Syvstjerne (Fiastyúk anyó) valóságos óda a képzelethez. A regény alcíme: „Történet az idők kezdetéről“.

Heinesen nem elégedett meg az írással. Szerteágazó tehetségének köszönhetően közben állandóan festett, zenélt, épületeket dekorált, színdarabokat rendezett. De közéleti személyiségként is évtizedeken át páratlan tekintélynek örvendett.

---